2024 május 21. kedd
KezdőlapPolitikaBékések, akik eredményesek - jelöltbemutató sajtótájékoztató

Békések, akik eredményesek – jelöltbemutató sajtótájékoztató

Sajtótájékoztató keretében mutatta be önkormányzati képviselőjelöltjeit a 2018 óta érdekvédelmi-, karitatív-, tájékoztató-, kulturális- és közösségi programokat lebonyolító Békés Kalocsáért Egyesület.

Jelöltbemutató sajtótájékoztató a La Coma étteremben

Tagjaik jelenleg is részt vesznek a helyi közélet alakításában, így az önkormányzat munkájában is. Az egyesület ezt a tevékenységét folytatva mutatta be április 19-én a helyi választásokon indulni szándékozó képviselőjelöltjeit.

  A sajtótájékoztatón elsőként Kerpács Rezső, a Békés Kalocsáért Egyesület választásokkal kapcsolatos irányelveit ismertette, és kifejtette, hogy közélettel foglalkozni egyszerre lehetőség és kötelesség is. A választási időszak az, amikor a megoldási javaslatok helyett szlogenek versenyeznek. Amikor szimpátia alapján hozunk döntést olyan kérdésekben melyek kapcsán a személyes szimpátia nem játszhat szerepet. A Békések álláspontja szerint 8 mesterséges körzet helyett egy Kalocsa van, 8 körzeti jelölt helyett csapat van. Egy olyan csapat, akik képesek megvalósítani azokat a terveket, melyeket a következő kettő hónapban társadalmi vitára bocsátanak. A körzetek képviselete és a helyben jelentkező problémák megoldása mellett a Békéseknek olyan programja van, mely a várost egységben látja és kezeli, ahol a körzeti képviselők hatásköre az egész városra kiterjed. 

“A megosztottság helyett egységben gondolkodunk.” 

Bolvári Ferdinánd, a szervezet polgármester-jelöltje szerint most egy olyan csapat mutatkozik be, amelynek tagjaival Kalocsa gazdaságát, turizmusát, közszolgáltatásait, programkínálatát újra tudják indítani, és fejlődő pályára tudják állítani.

“Minden adottságunk megvan a fejlődéshez, most már csak egy új szemléletre és komoly önkormányzati munkára van szükség az elkövetkező években, együttműködésben a civil-, és a vállalkozói szférával. Az elmúlt években is azon dolgoztunk, hogy jobbá, szebbé, könnyebbé tegyük a kalocsai polgárok életét. Véget ért a szolgalelkű politikai zsoldosok korszaka, ezt az elmúlt önkormányzati ciklus tehetetlensége bebizonyította! A jövőben a lakossággal együttműködő, megbízható, fejlődőképes, gyakorlatias, városvezetésre van szükség. Egy település vezetése csapatmunka! Olyan társak kellenek hozzá, akikben bízhatunk, akiknek ismerjük képességeit, és tisztában vagyunk azzal, hogy milyen feladatokat lehet rájuk bízni.”- mondta.

Ezt követően Ferdinánd körzetenként ajánlotta a választók figyelmébe a Békés Kalocsáért jelöltjeit, akik maguk is bemutatkoztak, és ismertették főbb elképzeléseiket, bizonyították elköteleződésüket Kalocsa fejlesztése érdekében.

Király Róbert, 8. választókerület

Király Róbert, a 8. választókerület jelenlegi és remélhetőleg jövőbeni képviselő-jelöltje kérte a szavazók bizalmát, aki közgazdászként végzett és több mint 30 éve dolgozik a gazdasági versenyszférában, végigjárva a ranglétrát, először beosztottként, majd középvezetőként, és 20 éve már önálló vállalkozóként, jelenleg 10 családnak adva megélhetést.

A képviselő egy kapocs szeretne lenni a vállalkozások és az önkormányzat között, így együttműködve lehetne megvalósítani Kalocsán a fejlesztési elképzeléseket. „Több száz bizottsági ülés, több száz óra testületi ülés, és több ezer oldal önkormányzati anyag megismerése után csapatunkkal tudjuk, hogyan lehet Kalocsán egy prosperáló gazdaságot, és jól fizető munkahelyeket teremteni. Ezt pedig csak együtt, egy rátermett, kompetens szakembergárdával képzeljük el, és nem plakátragasztókkal, nem propagandistákkal. A jelenlegi vezetés a be nem tartott ígéreteivel, az egy helyben járásával gyakorlatilag elherdált 4,5 évet, és sajnos ezt szeretné folytatni!

Köszönjük, de ebből nem kérünk!”-vallja a képviselő.

Vincze András, 7-es választókerület

A 7. választókerület  képviselő-jelöltje dr. Vincze András, 42 éves, jogász, aki 2020 óta képviselője a körzetnek. Születésétől kezdve ebben a városrészben él és dolgozik. Az önkormányzati munkában 2014. évtől kezdődően vesz részt mint a Jogi és Ügyrendi Bizottság tagja. 2020. évtől folyamatosan és jelenleg is a 7. számú körzet képviselője, az önkormányzat Jogi és Ügyrendi Bizottságának elnöke, a Közbeszerzési Bizottság tagja.

A Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület elnökeként kiemelten fontosnak tartja a környezettudatosság megjelenítését a város életében. Képviselői tevékenyége során számára elsődleges a hatékonyság és a szakmaiság. Minden ügyben a legmegfelelőbb megoldást kell megtalálni, az összes lehetőséget számba venni, több oldalról megközelíteni, a következményeket is mérlegelni és előre gondolkodni.

Hornyák Zsolt 6-os választókerület

A 6. választókerületben Hornyák Zsoltot indítja képviselő-jelöltként a szervezet, aki 10 éve nősült Kalocsára, és két kisgyermek édesapja. Családi vállalkozásban dolgozó, agilis, közéleti munkában járatos fiatalember, aktív tagja az óvodás, iskolás gyerekek szülői közösségeinek. Minden kihívásban egy új lehetőséget lát a tapasztaltszerzésre. Vallja, és hisz abban, hogy egy képviselő képviseletre jelentkezik és ezzel meghatalmazással nem szabad, és nem is lehet visszaélni. A képviselő elmondása szerint; „Próbálok úgy tekinteni a képviselői munkára, hogy az nem egy utcai határokon belül történő cselekvési terv része, hanem az egész város képviselete. Több olyan dologról döntenek a képviselők, ami egész Kalocsa fejlődését vagy előre viszi, vagy hátráltatja. Elég volt a bólogató Jánosokból! A több mint 20 éves vállalkozásban szerzett tapasztalataim is megmutatták: az alapoknál kell elkezdeni meg kell teremteni azokat a lehetőségeket, hogy az ígéretekből megvalósulás legyen. Stabil környezetet kell kialakítani a vállalkozói szférát segítve, hogy a gondolatból kész termék legyen. A képviselőjelölt egyik kedvenc filmes idézetével zárta bemutatkozását, miszerint;

Tedd, vagy ne tedd, de NE próbáld!

Burai Zita 5-ös választókerület

Az 5. választókerületben Burai Zita kérte a választók támogatását, aki Kalocsán született, a Baka soron nevelkedett, ezért jól ismeri ezt a választókerületet, annak lakóit. Egyedülálló anyukaként neveli lányát. Zita példaképe lehet mindenkinek kitartásból, tenni akarásból annak ellenére, hogy származása mindig hátrányt jelentett számára. Ez a megkülönböztetés adott neki újra és újra erőt, hogy bebizonyítsa azt, hogy képes ugyanolyan életet élni, mint bárki más. Leérettségizett, és jelenleg 2 munkahelyen dolgozik. 

Bemutatkozása szerint; „Szociálisan érzékeny vagyok, nagy a teherbírásom, nyitott vagyok minden újra. Ezekkel a tulajdonságaimmal tudok és szeretnék is segíteni az ott élő embereken, hozzám bárki a városban bizalommal fordulhat majd. Mindig is büszke voltam arra, hogy megtaláltam mindenkivel a közös hangot, ezt az adottságomat megválasztásom után is szeretném kamatoztatni, és megoldásokra felhasználni. Mindig is csapatban dolgoztam, hiszek egy jó csapat erejében.”

Mottója: Ha gyorsan akarsz haladni menj egyedül! Ha messzire akarsz jutni, keress társakat!

Kerpács Rezső 4-es választókerület

A 4. választókerületben Kerpács Rezsőt ajánlotta Bolvári Ferdinánd a választók figyelmébe, aki széles látókörű filozófus, és aki küzdősport edzőként keresi kenyerét. Magabiztosan kiismeri magát a politika világában, a kalocsai kerekasztal társaság életre hívója és moderátora. A jelölt bemutatkozásában hangsúlyozta, hogy; „A családalapítási döntésünk eredményeképpen él itt. A legbüszkébb titulusom, hogy a fiam édesapja vagyok. Az apai feladatok és kötelesség formálja leginkább gondolataimat és tetteimet. Emiatt végzem a munkám, és tanulok a mai napig, illetve formálok véleményt közéleti kérdésekben. A tévedés és a hibázás  jogát fenntartva igyekszem az élet minden területén a maximumot nyújtani. Nem most kezdek el füvet nyírni, ételt főzni és ételt osztani, nem fogok játszótereket felújítani, gyerekeket játszótérre vinni, padot, jó létet, új járdát és utat, boldog nyugdíjas éveket ígérni. A következő hetekben arra teszek kísérletet, hogy szélesebb körben mutassam meg eddigi eredményeinket az ígéretek helyett.

Kovács Gábor 3-as választókerület

A 3-as számú körzetben Kovács Gábor méretteti meg magát képviselő-jelöltként. Volt katonaként tisztában van az üresen álló laktanyáink területi adottságaival, az azokban rejlő lehetőségekkel. Gábor 53 éves, két felnőtt leánygyermek apja. Évekig lakott a Zrínyi utcai lakótelepen, a Tímár Kálmán utcában, és az Alkotás úton, ezért jól ismerem a 3-as választó körzetet és megoldandó problémáit. 25 évig dolgozott a Miskei úti laktanyában, mint hivatásos katona, szakterülete az informatika és a logisztika.

A honvédségnél megtanult csapatban fegyelmezetten és precízen dolgozni, hisz benne, hogy

Kalocsa megjavítható!

Rogács László 2-es választókerület

A 2-es számú körzet képviselőjelöltjeként Rogács László mutatkozott be, aki feleségével neveli 3 éves „nagyfiukat”, Mórt. László Kalocsán született, itt végzett a Szent István Gimnáziumban, a műszaki menedzser diplomát viszont már Budapesten szerezte az Óbudai Egyetemen. Emellett két idegen nyelvből van nyelvvizsgája, és aktívan használja is mindkettőt. Műszaki beállítottságú és menedzser szemléletű ember. Ezek a készségek a jelenlegi képviselőtestületben alulreprezentáltak, miközben a városfejlesztési, városüzemeltetési döntésekhez elengedhetetlenül fontosak. Több, mint 20 éve vállalkozó. Több vállalkozást indított és vitt sikerre a 2 fős BT-től, a 60 embert foglalkoztató országos hálózatig. Ezekben a vállalkozásokban egy közös volt: mind valamilyen technikai újdonságon alapultak, vagy egy probléma újszerű megoldását tűzték ki célul. 

Mottója: Ha másokat követsz, maximum második lehetsz.

Jelenleg a Mesterséges Intelligencia alkalmazástechnikájának lehetőségeivel foglalkozik. Az MI a következő önkormányzati ciklusban rárúgja az ajtót az amúgy sem túl erős magyar gazdaságra. Ennek következtében a városban is komoly változásokra kell számítani, új munkahelyek jönnek létre, melyek a jelenlegitől teljesen eltérő ismereteket igényelnek. Az iskoláskorú gyermekeink 65%-a olyan  munkakörökben fog dolgozni, amik most még nem is léteznek! Ezekre a változásokra proaktív módon kell felkészíteni a várost, hogy megelőzhessük a keletkező problémát és Kalocsa további leszakadását! A jelölt ehhez a munkához kérte a választók bizalmát.

Bolvári Ferdinánd 1-es választókerület

Az 1-es körzet képviselőjelöltje egyben a Békés Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltje is Bolvári Ferdinánd. Feleségével, Anikóval együtt a kalocsai közélet aktív és megbecsült tagja. Esetében évtizedes múltra visszatekintő prosperáló vállalkozása, civil munkája és önkormányzati tapasztalata a garancia fokmérője. Még kritikusai is egyetértenek abban, hogy szakmai és magánéletét siker, stabilitás és rendezettség jellemzi. Bolvári Ferdinánd nős, 4 felnőtt korú gyermek édesapja. Kalocsán született, 30 éve vállalkozó, akinek a családja három generáció óta a kalocsai népművészet művelésével, a népi motívumokkal díszített tárgyak és azok alapanyagainak kereskedelmével foglalkozik.  Az 1-es körzetet – mivel családjával itt él, itt dolgozik – ő maga szeretné képviselni az újonnan felálló önkormányzatban!

Ezt annál is inkább jónak tartja, mivel itt található a legtöbb közintézmény, melynek működtetése szervesen összekapcsolódik a város egészét érintő feladatokkal, és ebben a körzetben van a város lakosságát leginkább foglalkoztató, megoldásra váró probléma, a Szentháromság teret elkerülő út kérdése is. Rendezni szeretné a város és az érsekség közötti elmérgesedett kapcsolatot. Öt évig volt már a körzet képviselője, ismeri minden négyzetcentiméterét, tudja a problémáit, és látja a benne rejlő lehetőségeket. Jó példája ennek a képviselőként a semmiből létrehozott D7 Közösségi Ház, és az ezt övező rendezett Vajas part.

“Kérem Önöket, hogy támogassák a város fejlődéséért tettre kész csapatunk tagjait június 9-én szavazatukkal!”

– zárta a jelöltbemutató sajtótájékoztatót Bolvári Ferdinánd, a Békés Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltje.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

LEGNÉPSZERŰBBEK

Legfrissebb kommentek