2024 július 15. hétfő
KezdőlapKözéletAdalék a közös ünnepek, megemlékezések témájához

Adalék a közös ünnepek, megemlékezések témájához

A közös ünnepeken, megemlékezéseken, a városi rendezvényeken anno én mindig ott voltam, az utóbbi 10-15 évben viszont nem. Miért nem? Nos, miért hallgassam én pl. október 23-án a hajdani KISZ-titkár mondókáját 56’ hőseiről?! (Fiatalabbaknak és feledékenyebbeknek: KISZ = Kommunisták Ifjúsági Szövetsége, a hajdani állampárt – az MSZMP – ifjúsági szervezete volt) 1956 őszén pedig épp e kommunista gazember söpredék uralma ellen lázadt föl a magyar nép. Lázadását, forradalmát, szabadságharcát irgalom nélkül, szovjet-orosz fegyverekkel leverték, azóta kushad a magyar – immár közel hetven éve. Ha pedig – legyűrve a viszolygást – mégis belehallgatunk egy efféle október 23-i ünnepi (?) dumába, szinte biztosan előkerül Nagy Imre, a „mártír miniszterelnök” méltatása, sőt magasztalása. No, erről csak röviden: Nagy Imre ízig-vérig kommunista volt, a szovjet tömeggyilkos szörnyetegnek, Berijának a besúgója (Vologya álnéven), „padlássöprési miniszter” és mintegy 200 ezernyi sváb kitelepítője. Ehhez már majd’ semmi, hogy tanszékvezető egyetemi tanárrá, s az Akadémia rendes tagjává tették, mint a mezőgazdaság tudorát, noha semmiféle mezőgazdasági végzettsége nem volt, csak különféle pártlapokba firkált ezt-azt mezőgazdaságról, jórészt liszenkói szellemben. S ez az alak most a regnáló kurzusnak – meg az előző, gyurcsányi kurzusnak is – idolja, szobrokat állítanak neki, utcákat neveznek el róla stb. Hogy 56’ lázas napjaiban a nép mégis őt akarta miniszterelnöknek?! Persze, hiszen az alternatíva a még nála is jóval ocsmányabb kommunista torzszülött, Gerő Ernő volt. Vájtabbaknak ismerős lehet az igencsak kétes séma: válasszuk a kisebbik rosszat. Óvatos, tétova kérdésem, már picit a jelenre is meg a jövőre is figyelve: Nem lehetne egyszer már a jót választani??! Ám ez csak röpke, kósza álomgondolat, nem is a témához tartozik. Vagy mégis?

Nagy Imre, tudva, hogy a volt gazdáját, Beriját a távoli Moszkvában Hruscsov kivégeztette, s így ő is aligha kerülheti el az elvtársi leszámolást, 56’-ban sodródott az eseményekkel (hátha lesz ebből valami), ám mint közismert, a másik kommunista, a szovjetbérenc kacsintó gyilkos, Kádár (Csermanek) János felakaszttatta.

Nem állítom, hogy Nagy Imre volt a zavaros és nagy küzdelmektől is terhelt magyar történelem legundorítóbb figurája, de hogy idol, példakép, eszmény legyen, azt nemzetünk valódi nagyságainak nevében is (kéretlenül) én elutasítom, tiltakozom ellene, bármit is papolnak róla október 23-án a regnáló kurzus szónokai, szócsövei. S még annyi: Mi, korosabbak még emlékezhetünk rá, de a fiatalabbak is tudhatják: az 1989-90 körüli rendszerváltás (rendszerváltozás? módszerváltás? gengszterváltás?) egyik jeles eseménye volt Nagy Imre újratemetése 1989. jún. 16-án. Itt, a sok százezres tömeg előtt az akkor még ifjú Orbán Viktor elhíresült beszédében a szovjet csapatok kivonását követelte. Ezt a regnáló kurzus emberei újabban gyakran úgy tálalják, hogy Orbán, ez a rettenthetetlen hős elzavarta hazánkból a szovjet katonákat. A valóság azonban, hogy már előbb az USA elnöke, id. Bush és a szovjet pártfőtitkár, Gorbacsov Málta szigete mellett egy hajón tárgyalva megállapodtak, hogy az akkor még létező Szovjetunió kivonja csapatait Közép-Európából, így Magyarországról is. Csakhogy erről a szélesebb magyar közvélemény nem tudott, ezt csak néhány bennfentes tudta, mint pl. Orbán Viktor. Így lett előadhatóvá e „bátor” követelése Orbánnak, akinek talán épp az akkori nagy mentora, Soros György súgott?! Utóbbi persze csak az én fölvetésem, ami – belátom – nincs híján kis rosszindulatnak és kajánságnak, de azért gondolatébresztőnek sem utolsó.

Kissé vissza az időben: augusztus 20-án is volt városi ünnepség. Nem voltam ott, de olvastam, hallottam róla. Pár észrevétel:

Asztrik nem volt kalocsai érsek, amikor a koronát hozta, hanem pécsváradi apát. Később, talán 1002-ben lett Kalocsa érseke. A magyar uralkodót, Vajkot, aki a keresztségben az István nevet kapta, ekkor, 1000-ben nem illette meg a szent jelző, szentté csak jóval később, 1083- ban avatta az egyház, igaz, aug. 20-án.

Vajk-István nem a római egyháznak ajánlotta föl országát (ezt csak VII. Gergely pápa állította, nyilvánvaló önös érdekből) hanem Szűz Máriának, Krisztus anyjának – ld. István nagyobb legendája.

István államalapító volt? Ezt minden szónok szajkózza, a tankönyvekben is ez van, holott nyilvánvaló, hogy már előbb, legalább is a fejedelmek korában volt magyar állam, csak részben nomád, félnomád típusú. A szervezettség megvolt, írott törvények talán nem, de ez sem tudható, mert István szinte minden rovásírásos tárgyat elégettetett vagy szétzúzatott. Ha nem volt magyar állam, akkor hogy lehet, hogy Bulcsú horka, magyar vezér fél Európa ura volt!? Róla persze csak annyit tanul a magyar diák, hogy a Lech-mezei vereség után Augsburgban fölakasztották.

Akkor hát mit is tett, mit alapított Vajk-István? Nos, a nyugati típusú és rítusú keresztény magyar királyságot erőltette a magyarságra, könyörtelenül fellépve a régi hagyományok és a keleti keresztény hitet vallók ellen. Azt is alighanem sokan úgy tudják, esetleg úgy is tanulták, hogy Koppány pogány volt, pedig nem, ő is megkeresztelkedett, csakhogy a keleti rítus szerint. Ekkor már nagy feszültség, ellentét volt a kereszténység nyugati és keleti irányzata között, bár a nagy egyházszakadás majd csak István halála után egy emberöltővel, 1054-ben történt, mikor is a római pápa és a bizánci pátriárka kölcsönösen kiátkozták egymást.

A tudósítás szerint szóba került az aug. 20-i rendezvényen az alkotmány is. Senkinek nem tűnt föl, hogy Magyarországnak nincs alkotmánya?!  Kevés ilyen ország van. Szinte hallani vélem az ellenvetést: Az Egyesült Királyságnak sincs. Ez igaz, de a brit jogrendszer egészen más, mint a többi európai államé, így ők jól elvannak alkotmány nélkül is, főként, hogy törvényeik kifinomultak, hosszú időn át csiszolódtak alkalmassá.

Másik ellenvetés lehet: Hát az Alaptörvény? Nos, egy Alkotmány (ami nekünk nincs) az alaptörvény lenne, az Alaptörvény viszont nem alkotmány. Ezt a valamit egy később lecsúszott (-sic!) illető, Szájer József rittyentette össze, s nem kell sem jogásznak, sem történésznek lenni, hogy megállapítsuk, eléggé gyatra munkát végzett. Ha esetleg hiteles, tudós emberek alkalmassá jobbítanák (Erre semmi remény!), akkor is népszavazásnak kellene hitelesíteni, szentesíteni, hogy valódi Alkotmány lehessen. Szerintem erre sincs semmi remény. Történelmi bűn, hogy az ún. rendszerváltás (vagy akármi) idején 1989-ben nem született Alkotmányunk, hanem a mindenkori vezetők a pártállami, kommunista alkotmányt toldták-foldták, fabrikálták. Ezt az elvtársak 1946-tól alkalmazták, s nem volt más, mint az 1935-ös szovjet, sztálini alkotmány szó szerinti fordítása (csak a tulajdonneveket írták át a magyar valóság szerint).

Augusztus 20. persze nemzeti ünnepünk, meg István-nap is, az új kenyér ünnepe is, régen pedig még a királyi solymászok napja is volt. Éljen augusztus 20., ez a sokarcú ünnep!

A minap aztán mégis, véletlenül odavetődtem egy városi megemlékezéshez: Az 1943 eleji tragédiára, a 2. magyar hadsereg Don – kanyarnál elszenvedett vereségére emlékezett az eperföldi iskola előtt a katonazenekar, néhány városi potentát és vagy tucatnyi civil. A zenészek jól muzsikáltak, egy eperföldis diák jól mondott el egy odaillő verset, ő dicséretet érdemel. A megemlékezés szónoka is rövidke beszédében mondott pár odaillő mondatot, ám mást is:

Megosztotta velünk pl., hogy a Don folyó hossza pontosa 1870 km. Bevallom, ezt én nem tudtam eddig, a Donról elébb csak annyit tudtam, hogy egy nagy, hosszú folyó Oroszországban, de most már tudom pontosan a hosszát. Értékes információ. Az alkalom és a kegyelet miatt nincs itt helye iróniának, ám más érdekességei is voltak e szónoki beszédnek. Hallhattuk pl., hogy a százezernél is több magyar katonával együtt a kormányzóhelyettes is a Don-kanyarban vesztette életét. A valóság, hogy Horthy István kormányzóhelyettes mintegy fél évvel korábban, 1942. aug. 20-án halt szörnyen egy repülőgépbalesetben, így aligha lehetett a Don-kanyarnál 1943 januárjában. Ám ezek csak apróságok, a fölkészülés hiányának tünetei, érdemi kérdés viszont, hogy a szónok szerint: „Egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk!” Ez a lózung ismerős, de kérdezem: Kik a mi?! A regnáló NER-kurzus, a Gyurcsány-Orbán tandem pöffeszkedő uracskái és hölgyikéi, avagy tán a magyarság egésze?!

Jóhiszeműn vélelmezem, hogy a szónok az utóbbira gondolt. Ha így van, akkor ebben van némi igazság, hiszen a magyar már szinte szitokszó a nagyvilágban. Ez pedig a főleg a regnáló NER- társaknak, most nyilván az orbáni dilettáns politikának a következménye. Mert hogy valaki Moszkvában meg Pekingben pincsiként nyalogatja a gazdik kacsóit, Brüsszelben uszkárként vakkantgat, itthon meg mint nagykutya – legalább mint komondor – ugat, ezt a kutyakomédiát nem sokan díjazzák a nagyvilágban. Így hát egyedül maradtunk, még a lengyelekkel is sikerült megrontania a több százados barátságot Orbánnak. Ám még nem is túl régen volt, hogy tömegek gajdolták a cigány műdalból kreált gagyi csasztuskát: „Magyarország előre megy, nem hátra! …” Csak azt nem mondta meg senki e tömegnek (sem), hogy ott elöl a szakadék van, hogy e tébolyult menetelés végén a kitaszíttatás, az erkölcsi és anyagi csőd űre tátong.

Már közel van március 15-e, a talán legszebb nemzeti ünnepünk napja. Alighanem elhangzik majd a rác-tót származék Petrovics Sándornak, akit mi Petőfi Sándor magyar költőként ismerünk és szeretünk, elhangzik tehát tőle majd nevezetes költeménye, a Nemzeti dal, benne az ismert sorral:   „A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez!…”

Sanyi Barátom, én nem tudok ilyen bizakodó lenni, de bárcsak Neked lenne igazad!

Március15-én el fogok menni a városi rendezvényre, s ha az ünnephez méltó lesz, a végén tapsolni és örülni fogok.

Hisz magam is vallom Petőfivel: „Szeretem, hőn szeretem, imádom gyalázatában is nemzetemet!”

Ruppáner János nyugalmazott tanár

Ez egy véleménycikk, nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

LEGNÉPSZERŰBBEK

Legfrissebb kommentek