2023 december 8. péntek
KezdőlapPolitikaElmarasztalta a választási bizottság Font Sándort, aki laptopokat osztott a gimnáziumban

Elmarasztalta a választási bizottság Font Sándort, aki laptopokat osztott a gimnáziumban

Dr. Magóné Tóth Gyöngyi kifogást nyújtott be a választási bizottságnál Font Sándor ellen, mivel szerinte a fideszes országgyűlési képviselő megsértette a választási szabályokat amikor a kampányidőszak alatt az egyik állami program laptopjait osztotta a Szent István Gimnáziumban.

Magóné kifogását azért terjesztette elő, mert aggályosnak tartotta, hogy Font Sándor magatartását a választópolgárok egyéni jelölti státuszával azonosíthatják, pedig az iskolai laptoposztogatás nem tartozik a képviselő hivatalos feladatkörébe. A kormányprogram végrehajtásához nem is tartozna ünnepélyes átadás, Font Sándornak jelen sem kellene lennie, így a képviselő nem a törvények által meghatározott feladatkörében járt el, hanem csak kampányolt az iskolában.

Szerinte sérült továbbá a képviselőjelöltek esélyegyenlősége, mely a választási törvényben egyértelműen szabályozva van. Véleménye szerint Font Sándor megsértette a választási eljárás jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét valamint tevékenysége a köznevelési törvény egyes paragrafusaiba is ütközik.

Beadványában hivatkozott a képviselő facebook oldalán posztolt fotókra.

A választási bizottság határozatban állapította meg, hogy a fideszes jelölt valóban jogsértést követett el.

Indoklásában a választási bizottság megállapította, hogy Font Sándor 2022 február 23-án valóban megjelent és beszédet mondott a laptop átadáson. A köznevelési törvény szerint azonban párt, politikai mozgalom nevelési-oktatási intézményben nem működhet, illetve tanítási időben politikai célú tevékenység nem folytatható.

Megsértette a Köznevelési törvény 24 (3) bekezdését, mivel oktatási időben kampányrendezvénynek minősülő eseményt tartott.

A bizottság megállapította, hogy a jelölt az eseményen való jelenlétével azt a látszatot keltette, hogy köze van ahhoz, hogy a diákok állami támogatásból származó eszközökhöz jussanak. Erre más jelöltnek nem volt lehetősége, ezzel megsértette az esélyegyenlőség elvét.

Font Sándor önmagát a választási kampány időszakában olyan pozitív színben tüntette fel, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására.

A bizottság a jogsértőt eltiltotta a további jogsértéstől. A fideszes jelölt ugyanakkor pénzbírságot nem kapott.

Egyébként az ország több településén is fideszes jelölt osztotta ki a laptopokat, mely esetekben szintén elmarasztaló ítéletek születtek.

A médiatörvény alapján minden médiumnak, aki tudósított az átadási ünnepségről, be kell számolnia az elmarasztaló határozatról is. Úgy tudjuk, hogy ennek a Kalohirek.hu kivételével mindenki eleget is tett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

LEGNÉPSZERŰBBEK

Legfrissebb kommentek