2022 május 21. szombat
- Hirdetés -
KezdőlapKözéletHazudik a polgármester! - olvasói levél

Hazudik a polgármester! – olvasói levél

„A Covid járvánnyal kapcsolatosan az elmúlt testületi ülésen a szociális intézményben dolgozókat köteleztük a kötelező oltásra. és most pedig az óvodai dolgozókat, az óvoda pedagógusokat kell…” – mondta mikrofonba Kalocsa város polgármestere, dr. Filvig Géza.

Polgármester urunk megpróbálja a képviselő-testületre hárítani a felelősséget azért, hogy Kalocsán a város intézményeiben kötelező az oltás.

Ez azonban nem igaz!

A kormányzat a települések polgármestereire testálta azt a jogkört, hogy az intézményeik dolgozóinak kötelező legyen-e az oltás. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a polgármester döntése a vakcina mellett szól, -Kalocsa esetében így döntött dr. Filvig Géza-  akár tetszik, akár nem, fel kell venni a vakcinát. Különben elküldheti fizetetlen szabadságra, és ha még azalatt sem változik a hozzáállása, akár megfoszthatja állásától a dolgozót.  Ennek a döntésének minden ódiumát a polgármesternek egyedül kell viselnie.

Tehát a polgármester úr nem mond igazat, mikor az állítja, hogy „köteleztük”. Itt Kalocsán ezt úgy mondják, hogy hazudik! 

Azért kerül most ismét napirendre a vakcinázás ügye, mert kalocsai óvodapedagógust is fenyeget a munkahely-elvesztés réme azért, mert nem vette fel az oltást. Tudomásom szerint már hárman fel is mondtak ezért.

Az ember elgondolkodik vajon miért nem rendelte el a kormányzat a kötelező –Ausztriában egyébként ez már megtörtént –  oltást? A válasz tulajdonképpen nem túl bonyolult. Áprilisban országgyűlési választások lesznek és a kormányzat nem akarja elveszíteni azokat a választóit, akik vakcina ellenesek. A polgármesterek újraválasztásáig meg még van néhány év, addigra majd elfelejtik az emberek, hogy ki és miért döntött így. Nézzük a polgármester döntésének erkölcsi oldalát a mai ismereteink alapján.

-az oltás maga, nem növeli a nyájimmunitást, saját magunkat védhetjük vele,

-az oltás maga nem véd meg a vírusfertőzéstől,

-az sem véd meg senkit az újabb fertőzéstől, ha egyszer már volt vírusos fertőzése,

-alkotmányos joga mindenkinek, hogy saját maga döntsön saját egészségéről,

-ki fog felelni azért, ha meggyőződése ellenére köteleztek valakit a vakcina felvételére, és emiatt bármilyen egészségügyi problémája keletkezik a későbbiekben?

Aztán a végére egy csattanó! Leszavazták az Igazságügyi Bizottságban az országgyűlési képviselők kötelező oltására vonatkozó javaslatot, amelyet Bencsik János független országgyűlési képviselő indítványozott. „Javaslatomat azért nyújtottam be, mert az Országgyűlés tagjai nem állnak munkaviszonyban az Országgyűlés Hivatalával, így mi csak saját magunkat kötelezhetjük az oltás felvételére. Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben ez nem csak egy lehetőség számunkra. Ez a kötelességünk.”– fogalmazott. A képviselő közleményében azt írja, indítványát egyedül Dr. Fülöp Erik független képviselő támogatta, így az nem került tárgysorozatba vételre. „Célom az volt, hogy vállaljuk a felelősséget és a példamutatást. Ha egy bolti eladó vagy buszvezető számára kötelezővé lehet tenni az oltást, akkor a képviselők számára is annak kéne lennie. Sajnálom, hogy ezt végül sem a kormánypárti, sem az ellenzéki oldal egyetlen frakciója sem vállalta”, tette hozzá.

Ezek után az országgyűlési képviselők nem csupán mentelmi joggal, hanem oltásellenes joggal is rendelkeznek?  

Nincs már olyan messze április 3-a!

1 hozzászólás

Comments are closed.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

LEGNÉPSZERŰBBEK

Legfrissebb kommentek