(a tegező formát csak az én korom miatt tartom természetesnek, nem holmi modortalanságból)
Kalocsa város önkormányzata úgy döntött, hogy te irányíthasd ezentúl a városunk kulturális életét. Én a döntést tudomásul veszem, noha minden porcikám tiltakozik ellene. Végignéztem a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár átszervezéséről (is) szóló testületi ülést, ahol te is többször is szót kaptál. Jó dumájú embernek tűnsz, aki képes önmagát fényezni. Ez nem is lenne baj (mások is megteszik), csak bennem – s tán másokban is – fölmerülhet a kérdés: ha oly sikeres volt a szekszárdi ügyködésed, akkor miért küldtek el onnan mégis?!
Kis adalék ehhez talán segít (az interneten olvasható, a kiragadott részlet egy hosszabb írásból való):
Zsikó Zoltán népdalénekes Szekszárdi Közművelődési Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője 2019 őszén a Fidesz színeiben indult képviselőjelöltként lakóhelyén, Bátaszéken. A cég élére 2017. július 1-jén nevezték ki, 450000 forintos fizetéssel, mely 2019. január 1-jével 650000-re emelkedett. 2017-es teljesítményére úgy kapott plusz egy havi jutalmat, hogy az általa vezetett kft. veszteséges volt, és még le sem telt az egy teljes munkaév. A fideszes közgyűlés minden bizonnyal elégedett volt Zsikóval, ugyanis a 2018-as évi munkájáért 6 havi prémiumban részesült.
Semmit nem tudsz Kalocsáról (Honnan is tudhatnál?), s mégis te akarod ennek a történelmi, gazdag szellemi múlttal rendelkező városnak a kultúráját ápolni?? Ez szerintem a feladat (hivatás) alulbecsülése, de legalább is szereptévesztés. Kalocsa – a kalocsai kultúra – többet érdemel!
Nem a fesztiválok, piknikek, bulik s hasonló rendezvények jelentik csak a kultúrát, az „aprómunka”, a különféle kis körök működtetése, a szellemi innováció, az értékőrzés stb. az igazán fontos feladata, küldetése egy hivatott kulturális vezetőnek. Szerintem te erre nem vagy alkalmas, mert vélhetőleg nem is érted, hogy én mire gondolok. Szerinted szuper jó, ha a dubaji világkiállításon kalocsai mintás terítőre töcskölik majd az emírek a lecsót (S ettől mi, kalocsaiak szerinted iszonyúan örömködni fogunk), ám a pőre tény az, hogy a kalocsaiak nem könnyen ülnek föl az efféle makutyi dumáknak. Mi tudjuk, mi a városunk valós értéke, s nem fogjuk hagyni, hogy ez buli- fesztivál- piknik- celebseregszemle szintre süllyedjen.
Kalocsa többet érdemel!
S még annyit: a kalocsai közgyűlésen a kérdés vitájában elhangzott, hogy az ország minden városában kft működteti a helyi kultúrát. Nos, én megkerestem egy Kalocsánál kissé nagyobb város önkormányzatát, ahol – nagyon kedvesen – arról tájékoztattak, ilyesmiről náluk szó sincs, a városuk kulturális helyzete, élete igen gazdag, mindenféle kft nélkül. A következő napokban én tájékozódni fogok más városok gyakorlatáról is (ezt a kalocsai önkormányzatnak sem lett volna haszontalan, a döntés előtt).
Ám a döntés megszületett, az ezt megszavazó képviselők felelősek ezért. Én – mint „mezei” városlakó ezt tiszteletben is tartom. De figyelni fogom a következő hónapokban, hogy hogyan alakul szülővárosom, Kalocsa kulturális élete, s ha ezt tapasztalom, hogy romlik, akkor meg foglak kérni téged, Zsikó Zoltán, hogy menj innen vissza Bátaszékre. Búcsúzóul még intenék is neked.
Ruppáner János nyugalmazott tanár
Ez egy véleménycikk, nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk véleményét.
Teljesen igaza van,így kell ezt leírni a a nagy embereknek,hogy tisztàban legyenek az emberek véleményével.
Tiszteletem Tanár úr!
Ha a kultúra a feszültségek színtere lesz, lett, az emberek több okból -nem részletezem- vonakodni fognak attól, gépiessé lesznek. A jó kedély helyett…. Vagy a vezetőség eszmerendszere – fel az aktuális Kormányig – szimpatizánsai lepik el a terepet, kizáródnak a más politikai irányultságú; ám a KULTÚRÁT ÉPP OLY, vagy jobban is értő, kifejezői, és megélői. Ezzel lőttek is,” a kalocsai értékeknek. A fesztiválosdi arculat a már meglévő események, programok bevált időpontjait NEM ÉRINTVE, attól független módon, ésszerű fellépők, ésszerű díjazása mellett lenne csak lehetséges. NE MÁR, hogy egy kalocsai hagyományt évtizedek óta élő, ápoló személy, szervezet, vagy csoport összesen nem látott annyi pénzt, mint amire legalább 8 milliót 2 órára, lazán KIDOB 2021-ben a város (Halott Pénz koncert) . Kalocsa vezetősége a FIlvig korszakban úgy gondolja, hogy a maguk hobbijává silányítják le a Helyi hagyományt is tükröző programokat, az arra való pénzt másra költik. Kalocsa értékeit hol kellene legjobban komolyan venni, bemutatni, mint OTT? A SAJÁTOS értékekkel nem rendelkező helyeken, vagy egy szigeten; könnyen összehozható bármi, csak pénz kérdése. Szerintem, ha a jelenlegi Polgármester és holdudvara NEM éri be azzal ami Kalocsát jellemzi – és annak sokszínű kísérő programjai- akkor máshol kell választásokat nyerniük! Ellenben Kalocsáért vállaltak SZOLGÁLATOT, de, nem füllik a foguk hozzá, le is lehet mondani!? A Kalocsa értékeire – és azt elősegítő sokféle módozatra – nem pedig abnormális pénzekért sztárkodókra szabad költeni. Ha ez megvan stabilan, virágzik, akkor, új és pályázott pénzekből ám legyen másfajta irány is, esemény, fesztivál is, de ezeket nem megrövidítve, ahogy a cikk is részletezte.. Tehát a KKKK nem kiváltható a KIK-el, mert utóbbiak felfogása, népszerűség keresése öncélú, nem Kalocsáért van….
Igaza van tanár úr. Kalocsának már annyi. Nem elég hogy nincsenek munkahelyek, minden második hónapban klórozzák a vízhálózatot, de sem a művelődéshez, sem a városunk kulturális életébe nem lehet beleszólásunk. Tipikus Fideszes berögzöttség. Eladni mindent, irányítani mindent, és mindenkit, majd elvárják hogy tapsoljunk hozzá. Aztán kamu dumával, elaltatni a népet. Úgylátszik, ez lesz a jövőbeni modern demokrácia. Remélem, ez jövőre változni fog. Üdvözlettel:
Nagyon remek írás,és gratulálok Ruppáner Jánosnak,akivel az 1960-as években együtt voltunk napközis iskolások a valaha “lányiskolának” nevezett intézményben,ahol nagyon,de nagyon jólképzett tanárok tanítottak,neveltek bennünket.