Ruppáner János búcsúja.
Amikor megrendüléssel szembesültem a rideg valósággal, hogy örökre elhagytad e földi létet, Kosztolányi sorai tolultak elő:
„Nem volt nagy és kiváló, de szív volt, a mi szívünkhöz közelálló…”
Nem lehettem oly szerencsés, hogy közelebbről is igazán ismerhesselek, de azért azt mégis tudom, hogy Kalocsa most, fájdalmas halálod tudtával a költőjét sirathatja. S ha magammal is cívódva azt gondolnám, hogy nem voltál nagy és kiváló, visszakoznom muszáj: Voltak neked is emberi gyarlóságaid – kinek nincs? – de amit költőként alkottál, az örökös érték. Köszönöm ezt – mint jó ismerős – neked, s köszönheti Kalocsa város is, hogy eddig is köztünk voltál, mintegy intésül is, hogy az esendő ember élete akárhogy is alakulhat, de a gondolat, a költészet mindennél fontosabb. Ez volt a Te titkod. Nem hivalkodtál ezzel, szerényen, szinte alázattal tengődtél, s csak kevesen tudtuk, hogy micsoda nagyszerű szellemi örökséget halmoztál föl, s hagytál most ránk.
A Jóisten irgalmas kegyelmét kérve búcsúzunk Tőled, s Kalocsa jóérzésű lakosai nevében is merem ígérni, hogy a művészi hagyatékodat ápolni és terjeszteni fogjuk – az velünk lesz mindörökké.
Ruppáner János nyugalmazott tanár