2021 május 16. vasárnap
Kezdőlap Közélet Gulyás: Nincs itt az ideje a lazításnak

Gulyás: Nincs itt az ideje a lazításnak

Nincs ideje a lazításnak, rosszak a számok – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Mindez azt jelenti, hogy a március 22-éig érvényben lévő korlátozásokat a kormány meghosszabbítja. Azt még nem tudni, hogy pontosan meddig.

- Hirdetés -

Gulyás azt mondta, hogy hetekben kell számolni azt, amíg a lazítást, a nyitást el lehet kezdeni. Pontos időt nem mondott a miniszter, erről úgy nyilatkozott, hogy az átoltottsági számok befolyásolhatják ezt az időpontot. A nyitás – jelezte – több lépcsős lesz.

Jelentős nyitás, enyhítés csak néhány hét múlva képzelhető el

– mondta újságírói kérdésre. Korábban elmondta: nehéz hetek állnak előttünk, de olyan nyitást szeretnének, amely nem jár később zárással. A nyitási tervről a következő napokban adnak majd tájékoztatást.

Gulyás hangsúlyozta: most az a legfontosabb, hogy minimalizáljuk a kontaktszámot, és hogy mindenki tartsa be a járványügyi előírásokat. Ha ez megtörténik, akkor “nem lesz negyedik hullám.” A miniszter jelezte: a harmadik hullám csúcsának közelében vagyunk, a tetőzés napokon, akár heteken belül következhet be. Gulyás szerint ugyanakkor áprilisban meredeken szorul majd vissza a járvány az intézkedéseknek, valamint a beoltottságnak köszönhetően.

A miniszter hangsúlyozta: nem lesz különböző stratégia az egyes régiókban, országosan egységes marad a védekezés ezután is. Egyes részleteket Orbán Viktor fog bejelenteni holnapi, szokásos pénteki interjújában.

A vakcinákról Gulyás azt mondta, hogy Magyarországon csak biztonságos vakcinával oltanak, érdemi minőségi különbség nincs a használt oltóanyagok közt. “Az AstraZeneca esetében nem indokolt” a visszavonás, vagy mellőzés. “Júniusig, de akár májusban is teljes átoltottság lehet Magyarországon” –  tette hozzá.

Forrás24.hu
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

LEGNÉPSZERŰBBEK

Legfrissebb kommentek