2024 július 20. szombat
KezdőlapKözéletSzemét(ség) díjak 2021-ben

Szemét(ség) díjak 2021-ben

  A szemétszállítási díjak kérdése örökzöld téma Kalocsán. Mint környezetvédelmi aktivistának, és mint volt önkormányzati képviselőnek sok ügyes-bajos dolgom volt már a helyi szemét-kérdéssel. Szemétségnek tartom, ha valaki nem törődik a tiszta környezethez való jogommal, jogunkkal, és hanyagságból, vagy szándékosan szennyezi a környezetet! Legszívesebben tűzzel-vassal küzdenék ezen személyek ellen, de tudomásul veszem a törvény által biztosított lehetőségeket!

Jogomban áll például összeszedni amit mások eldobáltak, és azt elhelyezni az erre szakosodott átvevőhelyen. Természetesen ennek ára van, ha megfizetem, megfelelő helyre kerül a szemét! Bevallom rosszul esik, hogy más után takarítok a szabadidőmben, és még fizetnem is kell, ha a helyén akarom tudni a szemetet.

Azt gondolom jogos elvárás minden állampolgártól, hogy a feleslegessé vált dolgait egyenesen a hulladék átvevő telepre vigye, és ki-ki fizesse meg a saját szemete utáni díjat!

Sajnos, tudomásul kell venni, hogy sok ember nem tudja, mások pedig nem hajlandók megfizetni az irreálisan magas kalocsai szemét díjakat. Ennek következménye, hogy sok a bliccelő, és az egyre szaporodó illegális szemétlerakatok száma!

  Családunk szeretne élni a kormány által kínált lakás-fölújítási programmal (mert azért jó intézkedései is vannak ennek a kormánynak), ezért igyekszünk előre megtervezni minden lehetséges kiadást. Ha valamit fölújítunk, azt valami réginek a szétverésével kell kezdeni, ami bizony sok kidobandó dologgal jár, amit a szeméttelepen „illik” elhelyezni. Ennek költsége van, mellyel tervezni kell, különben kellemetlen meglepetések érhetik a szoros költségvetésből fölújítókat. Ma az internet segítségével (elvileg) minden adat megtalálható, ezért rákerestem a szeméttelep aktuális átvételi díjaira.

Nem volt fönt a szolgáltató weboldalán.

Sebaj, az ügyfélszolgálattól megkértem e-mailben. (egy hét elteltével, telefonon pár perc kiabálás után hozzá is jutottam az árakhoz)

Volt némi fogalmam róluk, mert előzetesen az egyik helyi építőanyag kereskedés konténeres építési törmelék ártábláját is megtaláltam.

Összehasonlítottam a régi árakat és az FBH-Nonprofit Kft. 2020. december 1-től érvényes árait. A különbség egyes tételeknél döbbenetes!

  • Kommunális hulladék Régi: 15,44,-Ft+Áfa=19.61,-Ft/kg

                                       Új: 18,-Ft+Áfa=22.86,-Ft/kg  (+17%)

  • Zöld hulladék: 9,44,-Ft+Áfa=12,-Ft NINCS VÁLTOZÁS
  • Tiszta építési törmelék: beton, tégla, cserép:

                                       Régi: 1,71,-Ft+Áfa=2.18,-Ft/kg

Új: 5,-Ft+Áfa=6.35,-Ft/kg  (+292%!!!)

  • Kommunális hulladékkal szennyezett építési törmelék:

                                         Régi: 15,44,-Ft+Áfa=19.61,-Ft/kg

                                        Új: 18,-Ft+Áfa=22.86,-Ft/kg  (+17%)

Hogy két példával is érzékeltessem megdöbbenésem okát:

 –  Ha a tavalyi évben valaki fölújított egy fürdőszobát és kivitt a szeméttelepre 1 konténer (tiszta) építési törmeléket, az fizetett durván 20.000,-Ft hulladék kezelési díjat, ugyanezért az idén  60.000,-Ft-ot fog fizetni.

– Ha elbontott egy régi épületet tavaly 1 millió forintot fizetett a bontási törmelék elhelyezésért, most 3 milliót fog!

Meglepő ez, amikor rezsicsökkentésről, és néhány százalékos inflációról szólnak a hírek! (Persze tudom, a lakossági szemétszállítás díja nem változott! Pedig csökkennie kéne, mert mi, kalocsaiak még mindig a dupláját fizetjük, mint a környékbeli falvak lakosai!)

Közmeghallgatás (A téma 53. perctől)

Csalódott vagyok, nem értem a helyzetet!

Fölháborít, hogy egy szinte 100%-ig újrahasznosítható, az építőiparban útalapként értékesíthető anyag (tégla, cserép, beton) átvételi ára 300%-os mértékben emelkedett!

Mi lehet ennek a következménye?

Nagyon sokan, sajnos nem a szeméttelepre fogják kivinni az építési törmeléküket, ezáltal az áremelés környezetvédelmi katasztrófához vezethet!

Érdemes lenne elgondolkodni az árak mérséklésén, amíg nem késő!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

LEGNÉPSZERŰBBEK

Legfrissebb kommentek