2024 október 6. vasárnap

Apák napja

Az apák napja egy világi ünnepnap, Magyarországon június harmadik vasárnapján ünneplik. Az apák szerepének fontosságát számos pszichológiai tanulmány is igazolja. Az apák napját a 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik ilyenkor. Ilyenkor emlékeznek az apákra, nagyapákra és a többi férfi elődre. Az apák napját világszerte számos különböző időpontban ünneplik. Ezen a napon általában ajándékot adnak az apáknak, és ilyenkor a család általában együtt van.

Amerikában a Crestonban született Sonora Smart Dodd volt az ünnep megalapításának legnagyobb kezdeményezője. Apja, a polgárháborús veterán William Jackson Smart egyedülálló szülőként nevelte fel kilenc gyermekét (a legkisebb újszülött volt, a legnagyobb 9 éves) második felesége halálát követően (1891-ben belehalt hetedik közös gyermekük születésébe). A kezdeményezés lányában azután fogant meg, hogy hallott az első anyák-napi ünnepségről, melyet Anna Jarvis alapított. Az apja szülői példája által inspirálva, Sonora úgy érezte, hogy az apáknak is járna egy saját ünnepnap. 1910-ben végül a hatóságok is a kezdeményezése mögé álltak. Az apák napjának Sonora által eredetileg tervezett dátuma június 5., édesapja születésnapja lett volna, de a hatóságok addigra nem készültek el a teendőkkel, így június harmadik vasárnapján tartották az első apák napját, és tartják ma is. Így az első apák napja 1910. június 19-én volt Spokane-ben.

A William Jennings Bryanhez hasonló személyek segítségével lett szélesebb körben ismert ez az ünnep. 1916-ban az akkori amerikai elnök, Woodrow Wilson is részt vett a spokane-i apák napja ünnepségen. William Jackson Smart 1917-ben, 77 évesen, lánya Sonora Smart Dodd házában, gyermekei által körülvéve távozott el az élők sorából. Rendkívül nagy családja volt, összesen 14 gyermeket nevelt fel (első házasságából 4, második házasságából 3 mostoha és 7 saját gyereke volt). Calvin Coolidge 1924-ben javaslatot tett, hogy a napot nyilvánítsák országos szabadnappá. Az ünnepet hivatalosan 1972-ben Richard Nixon ismerte el.

A katolikus egyház az apák napját hagyományosan március 19-én, Szent József napján tartja. A legtöbb országban világi ünnepként tartják számon.

Magyarországon 1994-ben indítottak mozgalmat az apák napja bevezetésére, ezért nálunk nincs még akkora hagyománya, mint az anyák napjának, de évről évre nő a népszerűsége.

A gyermek fejlődésében, személyiségének formálódásában nagy szerepe van annak, milyen mintákat közvetített az apa számára. A későbbiekben nagyban befolyásolja saját önértékelésében és párkapcsolat kialakításában az, hogy milyen volt az édesapával való viszony, milyen értéket közvetített az apai szereplő. Sokan nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy nem csak az anya-gyermek kapcsolat fontos, hanem az apa-gyermek kapcsolat is.

„A járvány nem változtatott az apák szerepén, ahhoz rövid időszak volt az apáknak radikális szerepváltozásai lettek volna” – mondta Steigervald Krisztián generációkutató az M1 Ma reggel című műsorában. „Azonban sok újabb terhet kellett megtanulniuk a szülőknek. A gyereknevelésben az óvodák és iskolák sok szerepet átvesznek, ezáltal sok terhet vesznek le a vállukról” – tette hozzá.

A járvány alatt sokkal többet kellett a gyerekkel lenni, az étkeztetést és a tanulás folyamatát is biztosítani kellett, amiből a férfiak is bőven kivették a részüket. Az elmúlt  évtizedekben sok minden megváltozott az apák szerepét illetően. „A digitalizációval megjelent az audiovizuális kommunikációnak az egyik tanulsága, hogy sokkal fontosabb a kinézet. Napjainkban fontos lett a férfi külső, a megjelenés, míg a 80-as, 90-es évek meghatározó alakjaitól nem volt elvárás a külső” – hívta fel a figyelmet a generációkutató. Régen csak a család eltartása és védelme volt a legfontosabb szerepe egy férfinak, ma már olyan dolgokat is meg kell tenniük, mint például a pelenkacsere vagy a főzés. „A tiszta, egyértelmű szerepek eltűntek, most nehezebb a dolga egy apának, miközben az apa érzelmi szempontból csak a 20. században lépett be a családba” – fejtette ki.

A generációs minták az átvett minták alapján alakulnak, például egy apa a saját apjától vesz át szokásokat.

A mai digitális világban nehéz digitális szülőnek lenni, a gyermekek általában jóval előttünk járnak, tudatosnak kell lennünk, és meg kell tanulnunk, hogy mit jelent az internet gyermekünk életében. A digitalizáció is nagy jelentőséggel bír ebben.

„A korábbi generációk offline világban éltek, fára másztak, az utcán játszottak, ma ezt az online világ váltotta fel, de meg kell mutatni és tanítani a gyereknek az offline világot is, ez a szülők felelőssége” – hívta fel a figyelmet a generációkutató.”

S álljon itt egy kedves – tréfás ötlet Apák napjára egyik kedves kortárs költőm tollából:

Lackfi János:

APANAPI TANÁCSADÁS

Mit csináljunk apák napján?

Anyák napja, az még hagyján,

Szavalunk szép verseket,

A szülők meg bőgjenek!

Apák napján általában

Ovi, suli sincs, mert nyár van!

Nyáron honnan szedhetek

Jó bőgetős verseket?

Vagy vigyek vágott virágot?

Férfinak? Olyat ki látott?

Az apa-lény nem túl finom,

Nem érdekli a kerti gyom.

Hát mit szedjek egy csokorba

Apa nyakába ugorva?

Zavarban van a gyerek,

Fancsalog és őgyeleg.

Megvan! Újságból kitépek

Csomó autós, focis képet!

Virággá hajtogatom,

Tetszeni fog ám nagyon!

S hogy az autós-focis képek

Maradjanak szebbnél szépek,

Váza helyett e napon

Mindet majd sörbe rakom!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

LEGNÉPSZERŰBBEK

Legfrissebb kommentek