2023 szeptember 23. szombat
KezdőlapKözéletXXVIII. Kék Madár Fesztivál

XXVIII. Kék Madár Fesztivál

Csaknem három évtized: meglehetősen kevés azoknak a civil szervezeteknek a száma, amelyek ilyen hosszú időn át megőrzik színvonalukat, céljaikat, és legfőképpen az emberek bizalmát. A Kék Madár Alapítvány a Beteg Gyermekekért ilyen. És ilyen a belőle, pontosabban a támogatására kinőtt Kék Madár Fesztivál.

A fesztivál az első évben – 1991 – egyetlen hangversennyel indult, amelyen az alapító, Lakatos György fagottművész Kocsis Zoltánnal és Berkes Kálmánnal lépett fel. A következő évben ismét egy koncertből állt a program, de 1993 óta minden év júniusának elején többnapos összművészeti fesztivállal érkezik a kisvárosba a „Kék Madár”. A fesztiválon fellépő művészek ingyenesen, a nemes célt támogatva lépnek a közönség elé. A fesztivál szervezőgárdája a Kalocsai Művelődési Központ és a Liszt Ferenc Művészeti Iskola munkatársaiból, valamint önkéntesekből áll. Megvalósítását támogatja a helyi önkormányzat, vállalkozók, cégek, magánszemélyek. Az alapítvány igyekszik minél több pályázati támogatásra is szert tenni.

Az alapítvány kedvezményezettje kezdetben a kalocsai kórház gyermekosztálya volt, majd annak megszűnése után közvetlenül a beteg gyermekeket gondozó családok pályázhattak gyógykezelésre, gyógyászati segédeszközök beszerzésére fordítható pénzbeli támogatásért. Így van ez ma is.

Az idei, XXVIII. Kék Madár Fesztivál megrendezését szokatlanul nehéz helyzet elé állítja a koronavírus-járvány. Lakatos György rengeteget gondolkozott azon, hogyan lehetne mégis a közönség által izgatottan várt, színvonalas műsorral szolgálni, egyúttal adományokra szert tenni, amelyből a hozzájuk folyamodó családokat idén is megsegíthetik. Töprengéséhez társra talált a Facebookon Dani Tot-ban, aki fotósként és szabadúszóként szerepel a közösségi oldalon, és rendszeres interjúkkal jelentkezik a Hokedli Stúdióból. Kettejük – és a sztárok! – együttműködésének eredményeként június 5-én 20 órától a Facebookon és a Kék Madár Alapítvány honlapján körülbelül két órás, eddig „sosemvolt” fesztivál lesz látható-hallható nemcsak Kalocsán, de akár az egész világon!

Lakatos György kérésére készséggel állt az ügy – egy online műsor szerkesztése – mellé 21 kiváló, a fesztiválon korábban már fellépett előadóművész, és dolgoznak hetek óta azon, hogy színvonalas produkciókkal járuljanak hozzá a szokatlan fesztivál sikeréhez.

Kedves kalocsaiak, környékbeliek, és bármerre élő érdeklődők!

Lapozzák végig a mellékelt műsorfüzetet, várják izgatottan, és nézzék igaz gyönyörűséggel ezt a kivételes fesztivált, és kérjük, ha tehetik, segítsék – például egy képzeletbeli jegy árával (2500 forint) az alapítványhoz forduló, beteg gyermekeket gondozó családokat!

https://issuu.com/kekmadar.kalocsa/docs/lapozo

A Kék Madár Alapítvány számlaszáma: 11996231-06103369-10000001.

Köszönjük a nevükben!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

LEGNÉPSZERŰBBEK

Legfrissebb kommentek