Az egyik kis helyi politikai csoport a napokban közzétette ún. álláspontját. Amit írtak, számomra nem fontos, viszont ahogyan írták, az igencsak figyelemre érdemes, ugyanis a kb. egyoldalnyi irományukban 11 helyesírási hiba van, köztük 5-6 igen súlyos, kisiskolástól is elfogadhatatlan. És én mégis tulajdonképpen köszönettel tartozom ennek a társaságnak, hogy elkövették tettüket, mert – noha nyilván nem szándékosan – figyelmeztettek, hogy még az eddiginél is inkább foglalkozni kell nyelvünknek, a mi édes magyar anyanyelvünknek az állapotával. Noha lenne ok, de nem sopánkodni akarok, nem is kárhoztatni bárkit, csupán kissé késztetni magamat is, meg az erre fogékonyakat is, hogy közösen gondolkodjunk erről a fontos témáról, s tegyük meg a jobbításért, ami tőlünk telik.
A híres nyelvzseni, Giuseppe Gasparo Mezzofanti olasz bíboros (1774-1849) mintegy 40 nyelven tudott írni és beszélni, s ezen túl még vagy 40-50 nyelven értett. Természetesen ismerte a magyar nyelvet is (négy dialektusban), a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt. Ő mondta egyszer egy ismerősének:„Tudja melyik nyelvet tartom a latin és a görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. (…) A magyarok, úgy látszik, maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában…” Más külföldi nagyságok is hangsúlyozták a magyar nyelv nagyszerűségét, s itt hosszú lista következhetnék, ám csupán – mert nem ez írásom igazi témája – már csak George Bernard Shaw-t, a kiváló ír drámaírót említem.
A lényeg, hogy nyelvünk, a magyar nyelv vitathatatlanul kincs, mégpedig olyan kincsünk, amelyet őriznünk, védenünk erkölcsi kötelességünk.
Egyes nyelvészek szerint nyelvvédelemre, szándékos pallérozásra nincs szükség, a folytonosan változó nyelv (mint társadalmi jelenség) előbb-utóbb minden beavatkozás nélkül is kiveti magából a torz, hibás vagy más nemkívánatos jelenségeket. E nézet képviselői gyakran egy nagy folyóhoz hasonlítják a nyelvet, amely akár évmilliókon keresztül is hömpölyög, de ugyanakkor naponta is változik, s ha szennyezés éri, azt részben földolgozza, semlegesíti, részben pedig kiveti magából. Ebben a gondolatmenetben van részigazság, hiszen a nyelv nem lehet független a társadalmi változásoktól, tehát maga is változik, s időnként valóban tapasztalható egyfajta öntisztulása is. Hogy mégis hibás ez a hozzáállás, azt épp a folyó-hasonlat mutatja: a már-már mértéktelen szennyezést a folyók nem tudják súlyos következmények nélkül elviselni, kezelni. Mára a régebben szinte csodásan ellenálló szent folyó, a Gangesz is egy szeméthordó kanálissá lett.
Ha tehát valóban fontos nekünk a nyelvünk, akkor igenis védenünk, ápolnunk, gondoznunk kell, hogy ne váljék holmi szellemi kanálissá!
A nyelvművelésnek hazánkban van hagyománya, mi, korosabbak még jól emlékszünk Péchy Blanka, Lőrincze Lajos és Grétsy László nevére, hogy ennek a nemes tevékenységnek csak a legismertebb képviselőit említsem. S hiszem és tudom, hogy igen sokat tettek-tesznek ezért az ügyért a név szerint kevésbé ismert óvónők, meg a tanítók-tanárok tízezrei is, naponta – kiknek a sokszor sziszifuszi munkája, erőfeszítése nagy társadalmi megbecsülést érdemel, ill. sajnos inkább csak érdemelne.
Magam aligha lennék képes az imént név szerint említett kiváló nyelvművelők nyomdokaiba lépni, csupán néhány nyelvi jelenségre próbálom fölhívni az érdeklődők – s reményeim szerint az együttgondolkodók! – figyelmét.
Már az igazi témára térve: Az Olvasó fölfigyelhetett az előző mondatban a magam szó sajátos kettősségére, Mert lehet ez személyes névmás (=én), s lehet határozószó (=egyedül). Természetesen tudatosan használtam, mert mindkét értelmezés érvényes.
E szó több jelentését József Attila is használta a Születésnapomra c. ismert versében:
(…) ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam (…)
Itt az egyik magam személyes névmás, a másik pedig vagy határozószó,
vagy, s alighanem inkább, tárgyas visszaható névmás (=saját magamat).
Ez a kiváló nyelvi, költői lelemény is mutatja, hogy milyen finom árnyalatokat lehet a magyar nyelvvel kifejezni. Itt egyetlen szó más és más értelmezése legalább három mondatot, vagyis három gondolatot jelent, sűrítve, s továbbgondolásra késztetve!
A türelmes Olvasót most arra kérem, pillantsunk ennek az írásnak a címére! A két hasonló hangzású szó eltérő jelentésű, a különbözésük szerintem eléggé ismert, de azért érdemes foglalkozni velük. A pl. Megmondom magyarán…! azt jelenti, hogy tiszta, nemes egyszerűséggel, világosan, egyértelműen.
Én erre törekszem ugyan, bár egyes barátaim szerint ez nem mindig sikerül, olykor túlontúl bonyolultan fogalmazok. Lehetséges, s ha esetleg efféle kritika ér, el fogok töprengeni rajta. Remélem, ebben az írásban nem esem ebbe a hibába!
A magyarul meg persze annyi, hogy magyar nyelven beszél vagy ír valaki.
Nyelvművelő szándékkal – de semmiképpen nem a mindentudás pózában tetszelegve! – néhány olyan nemkívánatos nyelvi jelenségről írok a következőben, amelyek szerintem eléggé gyakoriak napjainkban, a közéletünkben. Előbb azonban még arról, hogy mikkel nem kívánok most foglalkozni: Az ún. közösségi média (Facebook, SMS, stb.) nyelvhasználatával, s a köznyelvben is immár szinte burjánzó argó és az olykor öncélúan használt obszcén kifejezések kérdésével, de az élőbeszéd torzulásaival sem (mekegés-makogás, hebegés-habogás, nyafka, affekta hanghordozás, hadarás, s hasonlók), a túltengő idegen szavakkal nyelvünkben. Ezeket inkább tanulmányokban lehetne bemutatni és értékelni, meghaladják ennek a kis írásnak a kereteit.
A példák, a szerintem nemkívánatos tünetek esetlegesek, némelyik fontos, másik kevésbé, s persze ez inkább csak kis látlelet, nyilván nem törekedhettem teljességre.
Íme, tehát néhány hibáztatható jelenség:
Vezetés – vezetőség
Szinte naponta hallhatunk olyan mondatokat,
miszerint pl. egy város vagy vállalat vezetése úgy döntött, … Helyesen:
vezetősége. Vezetés az irányítás, működtetés gyakorlása, folyamata, az
irányító, vezető testület, a „főnökség”, az vezetőség.
Bevállaljuk a feladatot.
Helyesen: elvállaljuk v. vállaljuk, igekötő nélkül.
Mikor még – évekkel ezelőtt – gyakorló tanár lehettem, a nebulóknak erről sokáig azt mondtam, hogy olyan magyar szó, hogy bevállal, nincsen. Egy hetedikes lurkó (történetesen a fiacskám) azzal állt elő, hogy tévedek, mert létezik ilyen szó. Szerinte pl. ha egy focimeccsen a szögletrúgáskor egy csatár fejelni akar, de a labda nem a fejéről, hanem a válláról jut a kapuba, akkor azt bevállalta. El kellett ismernem, igaz, ebben az igencsak ritka esetben helyes a bevállal kifejezés. Kapott a srác egy piros pontot. Feladatot, munkát, felelősséget, s hasonlókat bevállalni viszont tényleg nem lehet, csak vállalni v. elvállalni. Ezt az álláspontomat vállalom!
Átbeszéltük, áttárgyaltuk a témát (ritkábban úgy is: kibeszéltük) Helyesen: megbeszéltük, megtárgyaltuk. Átbeszélni mondjuk egy szomszédnak lehet a kerítésen keresztül, kibeszélni meg pl. egy ablakból. Kibeszélés lehet még titok elmondása vagy más ügyéről való illetéktelen pletykálkodás is, de bízzunk benne, hogy – főleg közéleti tárgyalásokon – nem ilyesmikkel foglalkoznak a résztvevők, hanem megbeszélik a témákat.
Esély – valószínűség Az ország északi részén viharos szélnek, akár ónos esőnek is megvan az esélye – hallhatunk néha hasonló mondatokat az időjárásjelentésben. Az esély szó csak pozitív (esetleg semleges) témára vonatkozhat, s ugyan ki vágyakozik viharos szélre, ónos esőre!? Ezért hibás az is, hogy pl. viharos szél, ónos eső várható. Vajon ki várja ezeket? A hibák elkerülésére több jó lehetőség (esély!), kínálkozik, pl. Az ország északi részén valószínűleg viharos szél lesz, s akár még ónos eső is lehet.
(A masinám – a számítógépem – hullámozza az időjárásjelentés kifejezést ugyanis „szerinte” kötőjellel kéne írni: időjárás-jelentés. Szeretném megosztani a még mindig kitartó kedves Olvasóval, hogy ennek a buta gépnek csak részben van igaza, ugyanis az érvényes helyesírási szabályzat szerint – sajátos módon – mindkét írásmód helyes. Főszabály: A háromtagú szóösszetételeket 6 szótagig mindig egybe kell írni. Kiegészítő mellékszabály: Egybeírható a háromtagú, 7 szótagos összetétel is, ha az első v. utolsó szótag egyetlen magánhangzó, s a szó eléggé gyakran használt. Itt a gép a főszabályt erőltetné, én viszont a mellékszabály adta lehetőséggel éltem – helyesen. S ha már erre csúszott a téma, fölvetem, hogy remélhetőleg a következő kampány idején majd csak ilyesmiket olvashatunk: polgármesterjelölt, képviselőjelölt. Így, egybeírva, mert ugyebár a helyesírás is fontos, annak kell lennie.
Helység – helyiség: Azt hihetnénk, hogy ez már nem összetéveszthető, de még Kalocsán is plakát kínál bérelhető helységeket, s pl. Dömsöd központjában épp a napokban láttam hasonló nagybetűs (és egyben nagy betűs) hirdetést. A pár eset ellenére hiszem, hogy szinte mindenki számára világos már, hogy a helység település (város, falu, stb.), a helyiség pedig egy épület része (szoba, konyha, terem, stb.).
Ellentétes jelzők, együtt – pl. Rettentő jó a hangod! Iszonyú jó az alakod!, s hasonlók. Nem vicc, s nem én találtam ki, hogy ilyesmik időnként hallhatók, főleg az ún. celebvilágban fordulnak elő – szerintem – az efféle nyelvi silányságok.
Gügyögés, főleg az -i kicsinyítő képző túlzó használata. Az utóbbi években tapasztalható. Nem a képzővel van baj, igen gyakran használjuk, helyesen, pl. ovi, gimi, töri, tesi…, de nyilván jó a nevek becézésekor is: Sári, Árpi, stb, meg hát ugyan ki hibáztatná a mami szó használatát!? Érdekes, hogy a papi már aggályosabb, mert ez lehet a papsággal kapcsolatos, lehet pépes étel, s lehet a nagypapa becézése.
Csak a vicc kedvéért: A kannibál kisgyerek megette a papit. No, jó, ezért a kisiklásért elnézést kérek!
De akkor mi itt a hiba? A túlzás! Mikor az uborka ubi, a pörkölt meg pöri lesz, s efféle szörnyűségek hallhatók némelyektől. Szerintem ez csak heveny bolondéria, hamarosan elmúlik, gyógyul a nyelv!
Bizonytalan alany pl.A rendőrség elfogta a gyanúsítottat, beismerte tettét, házi őrizetbe került. Ebből nem teljesen egyértelmű, hogy ki került házi őrizetbe, a gyanúsított v. a rendőrség ?! Ez persze durva példa, s aligha agyalna bárki is azon, hogy melyik értelmezés a helyes, ám mégis jobb, ha nem spóroljuk meg a vonatkozó névmást, vagyis: A rendőrség elfogta a gyanúsítottat, aki beismerte tettét, házi őrizetbe került.
Szakmai zsargonok torz jelenségei Erről is lehetne akár tanulmányt is írni, mutatóba csak egyetlen nyelvi borzalom, ami elhangzott a tv egyik mezőgazdasági riportműsorában: „Növekedett a sertéságazat kibocsátása” – nyilatkozta komoly képpel a szakember, a riporter meg figyelmesen hallgatta. Én meg nem tudtam, hogy röhögjek vagy mérgelődjek, s még annak sem tudtam igazán örülni, hogy eszerint egyre több disznó van országunkban. (Aki úgy gondolná, hogy itt valami áthallás is lehetséges, az téved, én valódi, röfögő sertésekről, kolbász-, karaj-, szalonna- és sonkajelöltekről írtam! Vagy mégsem egészen?! Picit most elbizonytalanodtam.)
A lakók panasszal éltek a polgármester felé. Az él (létezik) szavunknak több jelentése és árnyalata van, élhetünk pl. egy lehetőséggel, egy jó alkalommal, de panasszal nem, ez így helytelen. A mondat másik hibája – ez elég gyakori! – a felé névutó helytelen használata. A mondat helyesen: A lakók panaszt nyújtottak át a polgármesternek (v. a polgármester részére, számára). Más jó megfogalmazás is lehetséges, a példaként írt mondat viszont tényleg nagyon rossz.
Csak ennyi lenne? Dehogy! Ez csak pár kiragadott példa, inkább csak kis gondolatébresztő, figyelemfelhívó.
Végezetül az új, 12., 2019. január 1-jétől érvényes helyesírási szabályzatból néhány olyan változás, amely többünket érinthet:
Régebbi, 11. szabályzat: pl. Ivettel, Anettal, Hermannal, stb.
Új, 12. szabályzat: pl. Ivett-tel, Anett-tal, Hermann-nal, stb., vagyis ezeknél, s a hasonló keresztneveknél is kötőjellel kapcsolódik a -val. -vel toldalék.
Régebbi, 11. szabályzat: ésszerű,
Új, 12. szabályzat:észszerű, vagyis a kettőzött kétjegyű mássalhangzó nem csonkul a -szerű utótagú szavaknál, pl. még: gipszszerű anyag, himnuszszerű vers, stb.
Régebbi, 11. szabályzat: nyitva tartás
Új, 12. szabályzat: nyitvatartás – vagyis egybeírandó
Régebbi, 11. szabályzat: e-mail
Új, 12. szabályzat: e-mail v. ímél (Mindkét forma használható, én az utóbbit használom és ajánlom.)
Mintegy 40.50 változás van az új szabályzatban, szerintem ezek közül a legtöbbnek csak elvétve van jelentősége a mindennapjainkban, de mutatóba két példa arra, hogy némely ritkán használt szó helyesírása is változott:
Régebbi, 11. szabályzat: árboc
Új, 12. szabályzat: árbóc
Régebbi, 11. szabályzat: lámpabura
Új, 12. szabályzat: lámpabúra
Köszönetet mondok mindenkinek, aki elolvassa kis írásomat, különösen is azoknak, akik foglalkoznak a témájával. Minden kiegészítést, továbbgondolást örömmel vennék, de az esetleges jogos kritikákat is szívesen elfogadom, hiszen ez nem személyes ügy, édes magyar anyanyelvünk állapota mindannyiunk egyik legfontosabb közügye. De nem, nem is csak az egyik, hanem – hiszem és vallom! – ez a legeslegfontosabb!
Mert ugye tudjuk jól: Nyelvében él a nemzet!
A szállóige kissé megkopottnak tűnhet ugyan, de jó másfél évszázaddal első megfogalmazása után is érvényes és igaz.
(Kis érdekesség, hogy ez a mondás először egy Várhelyi József nevű, szombathelyi újságírótól jelent meg nyomtatásban, de Gróf Széchenyi István átvette, terjesztette, így neki szokás tulajdonítani – jogosan.)
Ruppáner János